Greenman Probiotikus Technológia

A mikroorganizmusok a Földön mindenhol megtalálhatóak: levegőben, vízben, szárazföldön, mélytengeri hőforrásokban, valamint az emberi és állati szervezetben, sőt még nukleáris hulladékokban is. Egy gramm talaj kb. 40 millió, egy milliliter felszíni víz egymillió baktériumsejtet tartalmaz. Az emberi szervezet sejtjeinek száma jóval kevesebb, mint amennyi mikróba sejt jelen van benne. A Földön összesen mintegy 5 kvintillió (5 × 1030) baktérium élhet. Ezek az élőlények alapvető szerepet töltenek be a bioszféra anyagforgalmában, éppen ezért életfeltételeink nagyon szorosan függnek a minket mindenhol körülvevő mikroorganizmusoktól.

Bármely környezetben előforduló mikroorganizmusok között különbséget tehetünk a szerint, hogy számunkra (környezetünkre, növényeinkre, állatainkra és saját magunkra nézve) jótékony vagy kártékony hatással bírnak. Egészségünk a külső és belső környezetünktől függ.

Jelenlegi társadalmi berendezkedésünk, életkörülményeink, életvitelünk, kulturális szokásaink egyre inkább kedvezőtlen körülményeket teremtenek a jótékony hatású mikroorganizmusok számára és közvetetten, de közvetlenül saját magunk számára is. Erőforrásaink felhasználása és kihasználása ránk és környezetünkre nézve is káros és nem fenntartható folyamat. A Greenman Probiotikus Technológia használata hosszú távú alternatívát jelenthet életminőségünk javításában.

Az Greenman Probiotikus Technológia jótékony hatású, válogatott mikróbák természetes erejét hasznosítja. Alkalmazása teljesen új dimenziókat nyit meg az élet számos területén. Hatására környezetünk (állataink, növényeink, termőtalajunk, vizeink) és mi magunk is egészségesebbé, energikusabbá válhatunk. A módszer egyedülállósága, hatékonysága és veszélytelensége amerikai, ázsiai és európai kutatások során mintegy két évtized alatt széles körben bebizonyosodott. Greenman Probiotikus technológiának nevezzük azt a mikroorganizmus keveréket, amely különféle, a természetből izolált, gondosan kiválasztott, egészségre ártalmatlan, ugyanakkor az élet számos területén hasznos mikróbákból áll.

A 80-as évek elején Teuro Higa japán professzor állította össze ezt a mikróba keveréket, mintegy 20 évig tartó kutatómunka eredményei alapján. Az ebben található mikroorganizmusokat úgy válogatta össze, hogy aerob és anaerob fajok együtt, egy közös anaerob tenyészetben, egymást kölcsönösen segítve, képesek legyenek fennmaradni és szaporodni. Ez az együttműködés természetes körülmények között (talajban, vízben, levegőben, bomló anyagban) sem ismeretlen, hiszen a mikroorganizmusok különböző fajai egymástól és más élő szervezetektől nem elszigetelten, nem tiszta tenyészetekben (mint a laboratóriumokban), hanem kevert társulásokként fordulnak elő.

A Greenman Probiotikus mikróba keverék jótékony hatású mikroorganizmusai tudományos bizonyítékokkal alátámasztva, külön-külön már régóta állandó segítői az élelmiszeriparnak, a mezőgazdaságnak és az orvostudománynak, így együtt, közösséget alkotva pedig sokkal hatékonyabban fejtik ki előnyös tulajdonságaikat, éppen ezért sikeresen alkalmazhatók mind a mezőgazdaság, mind a környezetvédelem különféle területein.

A Greenman Probiotikus Technológia általános, jótékony hatása:

  • Csökkentik a környezet szennyezettségét, javítják minőségét.
  • Lebontják különféle szerves anyagokat és más élőlények, növények számára hasznosítható formába alakítják át.
  • Visszaszorítják a patogén és rothasztó mikroorganizmusokat, és a nagyszámú, semleges mikroorganizmusokat egy adott közegben maguk mellé állítva, egészséges környezetet hoznak létre.
  • Számos értékes, bioakítv vegyületet termelnek: szerves savakat, antioxidánsokat, enzimeket, vitaminokat.
  • Probiotikus, egészségmegőrző hatásúak.

A Greenman Probiotikus Technológia eredményesen felhasználhatók:

  • Mezőgazdaságban, kiskertekben
  • Hulladék gazdálkodásban
  • Szennyvíztisz tításban
  • Károsodott területek remediációjára
  • Természetes vizeink megóvására
  • Háztartásban
  • Probiotikus táplálék kiegészítőként